Hálószövők a biztonságért projekt forrás felhasználása
Szerző: Fülöp Gergely r. százados
Fotó: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
Esemény ideje:
2011. Február 22, Kedd - 10:00
Kedden délelőtt Nyíregyházán az egyes települések közbiztonságának javítását célzó együttműködéshez kapcsolódó támogatások elnyerésére kiírt belügyminisztériumi pályázaton elnyert összeg forrás felhasználásáról tartottak értekezletet.
Dr. Gere Zoltán r. ezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte megjelenteket, és bemutatta a projekt általános céljait, egyben megköszönte a pályázat előkészítésében és megvalósításában dolgozó munkatársak és külső segítők munkáját.

Gurbán Csaba r. hadnagy részletesen ismertette a projekt megvalósulásának lépéseit.
Dévald Attila, az Alfa net Plus Kft. ügyvezető igazgatója az időseknek ajánlott, Baktalórántházán már bevezetett csúcstechnológiás komplex vészjelző rendszert mutatta be. Elmondta, hogy a berendezés már az első héten hasznosnak bizonyult, amikor az egyik felhasználó a szomszédban zajló családon belüli erőszak miatt kért rendőri intézkedést a diszpécserközponton keresztül.
Fekésházi Szabolcs r. őrnagy, az Újfehértói Rendőrőrs parancsnoka a mobil rendszámfelismerő készülék eredményeiről beszélve elmondta, hogy a körözött járművek kiszűrése mellett közlekedési szabálysértéseket is tudnak dokumentálni. Egy hét alatt több tűzifa-lopásról is késztettek már felvételt, négy személyt ez alapján vettek szabálysértési őrizetbe, a felvételek pedig bizonyítékként szolgálnak az eljárás során.
Elekes Edit r. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság minőségügyi főreferense a pályázat következő hároméves megvalósulási szakaszát ismertette.






















Csütörtök délelőtt egy Ford ütközött fáknak és borult fel a 49-es főúton Őrnél.
Péntek délután két személygépkocsi ütközött Nyíregyháza, Stadion és Vasvári Pál utca kereszteződésében.
Péntek délután kanyarodó kamion ütközött egy segédmotorosnak a 4-es főúton Rozsrétszőlőnél.
Csütörtök délután Záhony, Akácfa utcán kigyulladt egy kazánház. A lángok átterjedtek a melléképületre is.
Csütörtök délelőtt baleset miatt megsérült üzemanyagtartályból folyó gázolajhoz vonultak a tűzoltók Nyíregyháza, Debreceni útra.
Csütörtök délelőtt három személygépkocsi ütközött Nyíregyháza, Tünde utcán.









































