Kiégett a családi ház Nagyhalászban

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Szerző: Holes István
Fotó: Ibrányi tűzoltóság
Forrás: Holes István


Esemény ideje: 
2010. December 25, Szombat - 16:02

Szombat délután Nagyhalászban, a Petőfi Sándor utcában egy családi ház égett.Szombat délután Nagyhalászban, a Petőfi Sándor utcában egy családi ház égett.







2010. december 25-én 16 óra 02 perckor érkezett bejelentés a 105-ös központi segélyhívó telefonszámon az Ibrányi Önkéntes Tűzoltóság ügyeletére arról, hogy Nagyhalászban a Petőfi Sándor utcában egy családi ház ég. A jelző személy azt is közölte, hogy a házban lakók is lehetnek.

Karácsony első napján Nagyhalászban a Petőfi Sándor utcában egy családi ház égett.

A tűzjelzés értékelését követően Trencsényi Ferenc szolgálatparancsnok irányításával az Ibrány I-es gépjárműfecskendő kezdte meg a vonulást. Segítségnyújtásra riasztották a Nyírség I-es gépjárműfecskendőt, valamint tájékoztatták a tűzesetről a Nagyhalászi Önkéntes Tűzoltó Egyesületet is, akik Lisovszki Róbert parancsnok vezetésével azonnal indultak a helyszínre. Az ibrányi önkéntes tűzoltók a nagyhalásziakkal együtt néhány perc alatt a helyszínre érkeztek, s megállapították, hogy a lakóépület két szobájában égnek a berendezési tárgyak, s a tűz már átterjedt a födémszerkezetre is. A felderítés során egyértelművé vált hogy a lakásban már senki nem tartózkodik, a konyha részben 2 db 11,5 kg-os PB gázpalack volt melyet a tűzoltók azonnal eltávolítottak a tűz környezetéből, megszüntetve így a robbanás veszélyt.

A tűzhöz a nagyhalászi, ibrányi és nyíregyházi tűzoltók vonultak.

A lakóház Nagyhalászban teljesen kiégett.

A „vörös kakas” megfékezéséhez valamennyi tűzoltó szerre szükség volt, hiszen kiterjedt tűzfelülettel találták magukat szemben a „lánglovagok”. A tűzoltás sikere érdekében 3 db „D” sugárral avatkoztak be, de minden igyekezetük ellenére a ház lakhatatlanná vált. Az utómunkálatok során kéziszerszámokkal a tetőszerkezetet is meg kellett bontani a visszagyulladás kizárására.

A lakóépület 9 személy (3 kiskorú, 6 felnőtt) otthona volt, őket a Nagyhalászi Családsegítő Szolgálat helyezte el ideiglenesen. Egy lakó a tűzoltók kiérkezése előtt megsérült, mert kezét megvágta az üveg miközben elsőként megpróbálta oltani a tüzet, s kezével betörte az ablakot. Őt a mentők a helyszínen ellátták.


Megosztás