Meghalt az elgázolt kerékpáros
0
Szerző: Hajas Zoltán r. őrnagy
Fotó: illusztráció
Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat
Esemény ideje:
2012. Január 12, Csütörtök - 17:15
Csütörtök délután kerékpárost gázoltak el a 491-es úton Tiszabecs és Sonkád között.
Csütörtök délután egy Audi közlekedett Tiszabecs felől Sonkád irányába, lakott területen kívül egyenes útszakaszon éjszakai, korlátozott látási viszonyok mellett a 491 számú főútvonalon.
A főút 35 kilométer szelvénynél feltehetően nem az út és a látási viszonyoknak megfelelően közlekedés miatt a vezető későn észlelte az úttest jobb szélén vele azonos irányba szabályosan kerékpáron közlekedő 48 éves milotai lakost, így gépjárműve jobb elejével elütötte.
A kerékpáros férfi a baleset során olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a baleset helyszínén az orvosi beavatkozások ellenére életét vesztette. A helyszíni szemle során megállapítást nyert, hogy az elhunyt férfi a kerékpáron való közlekedése során a jogszabályokban meghatározott fényvisszaverő láthatósági mellényt viselt, továbbá a kerékpár csomagtartójára elhelyezett 1 darab piros színű villogó lámpát, és kezében tartott egy 3 cm körátmérőjű 15 cm. hosszúságú, fekete színű kézi lámpát, mellyel feltehetően a közúti közlekedési baleset bekövetkezése előtt maga elé világított.
A gépkocsit vezető 71 éves férfinél ittasság nem merült fel, a felelősségét szakértők bevonásával a Fehérgyarmat Rendőrkapitányság, őrizetbe vétel nélkül vizsgálja.






















Csütörtök délelőtt egy Ford ütközött fáknak és borult fel a 49-es főúton Őrnél.
Hétfő délelőtt tehergépkocsi ütközött előtte fékező személygépkocsinak Nyíregyháza, Ferenc körúton.
Vasárnap délután egy traktor Nyíregyháza, Vasvári Pál utcán parkoló autókat "dolgozott" fel a boronával.
Szombat délután felborult egy segédmotoros a 3636-os úton Nyírteleknél.
Péntek délután két személygépkocsi ütközött Nyíregyháza, Stadion és Vasvári Pál utca kereszteződésében.
Péntek délután kanyarodó kamion ütközött egy segédmotorosnak a 4-es főúton Rozsrétszőlőnél.









































