Tűzriadó gyakorlat az iskolában
Szerző: Szűrös Gyula ny.tűzoltó alezredes
Fotó: kisvarda.hu-ról
Forrás: kisvarda.hu
Esemény ideje:
2010. Szeptember 23, Csütörtök - 10:00
Csütörtökön tűzriadó gyakorlatot tartottak a Kisvárdai Vári Emil Társulási Általános Iskolában.
Jogszabályi kötelezettségüknek eleget téve, az iskolai tanév kezdetén, 2010. szeptember 23-án tűzriadó gyakorlatot tartottak a Vári Emil Társulási Általános Iskola központi, Mártírok út 5. szám alatti intézményében. Az ilyen gyakorlatok célja, hogy a gyermekek és az intézményben tartózkodó dolgozók tűz esetén se essenek pánikba, hanem pánik nélkül gyorsan biztonságos helyre meneküljenek.
A gyakorlat végrehajtását az intézmény vezetője, A. Tóth László igazgató úr rendelte el, végrehajtására az intézmény tűzvédelmi ügyeinek végzésével megbízott Várda-Véd Kft. ügyvezetőjének, illetve a kisvárdai tűzoltóság szakembereinek közreműködésével került sor.

A feltételezett tüzet jelző csengő hangjaira az intézményben tanuló 620 gyermek az éppen órát tartó pedagógusok vezetésével fegyelmezetten, a hat perces normaidőn belül elhagyta az épületet, és az udvaron kijelölt gyülekezőhelyre sorakozott fel. Az épület kiürítését követően a Kisvárdai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szakemberei tűzoltási bemutatót tartottak a gyermekek részére, akik maguk is bekapcsolódhattak a tűz oltásába, megtapasztalva, hogy a tűztől nem kell félni, ha van a kezünkben az oltására alkalmas eszköz.
Segítségükért köszönetünket fejezzük ki a Kisvárdai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság vezetésének és dolgozóinak.






















Csütörtök délelőtt egy Ford ütközött fáknak és borult fel a 49-es főúton Őrnél.
Hétfő délelőtt tehergépkocsi ütközött előtte fékező személygépkocsinak Nyíregyháza, Ferenc körúton.
Vasárnap délután egy traktor Nyíregyháza, Vasvári Pál utcán parkoló autókat "dolgozott" fel a boronával.
Szombat délután felborult egy segédmotoros a 3636-os úton Nyírteleknél.
Péntek délután két személygépkocsi ütközött Nyíregyháza, Stadion és Vasvári Pál utca kereszteződésében.
Péntek délután kanyarodó kamion ütközött egy segédmotorosnak a 4-es főúton Rozsrétszőlőnél.









































